Kelet-Magyarország neves búcsújáróhelye Máriapócs. Sokfelől érkeznek ide zarándokok: hazánk keleti részéből, ahol a görögkatolikusok nagyobb tömege él, de jönnek messze földről, sőt határainkon túlról is. Vannak akik először járnak itt, de többen vannak olyanok, akiknek gyermekkori emlékeik idéződnek fel a feledés homályából. Vannak akik sokszor taposott útra találnak, melyet kezdetben nagymama kezét fogva mezítlábasan róttak halkan imádkozva és éneket zengve, aztán sokszor megtettek stráfszekéren, az utóbbi időkben pedig kényelmes autóval vagy busszal.

A kegytemplom égbe nyúló tornyainak megpillantása tüzet gyújt a lelkekben. Szép énekeink dallamai a lelket magasba ragadják és a nagy tömeg hullámzása között szívükbe kimondhatatlan nyugalom költözik. Talán életük legboldogabb óráit élik át e szent helyen. A búcsú elmúltával is még sokáig hallják fülükben az ércesen csengő hangokat, az ezerféle énekből újra és újra előtörő szép nevet: Mária.

A kis nyírségi község történetéről nem sokat tudunk. Neve: Polch, vagy Powch 1280-ban tűnik fel először. Ma is meglevő, bár jócskán átalakított római katolikus temploma a 15. században épült. A község a 15. században a Báthori családé, a 18. század elején a Károlyiaké. A község jelentősége és híre az 1696-os évvel kezdődik. Pócs neve összeforrt Mária nevével, s erre az ottani események adnak magyarázatot.

A kegykép és a könnyezések története

A pócsi kegyképet 1676-ban Csigri László máriapócsi bíró készíttette fogadalomból és hálából, a török rabságából történt szabadulásának emlékére. A képet Papp Dániel helybéli görögkatolikus lelkész öccse, Papp István festette 6 magyar forintért.

Ezt a bíró nem tudta kifizetni, így az ikont egy tehetősebb polgár, Hurta Lőrinc vásárolta meg és ajándékozta a templomnak. Valószínűleg ő íratta a kép aljára orosz nyelven a következő szöveget: Én, Isten szolgája állíttattam fel a képet vétkeim bocsánatára..

1696. november 4-én , miközben a kis fatemplomban Papp Dániel lelkész a Szent Liturgiát végezte, Eöry Mihály pócsi földműves arra lett figyelmes, hogy az ikonosztázon elhelyezett Istenszülő-ikon mindkét szeméből bőségesen folynak a könnyek. A rendkívüli esemény csodálattal töltötte el a jelenlevőket. A könnyezés két hétig szünet nélkül tartott, majd kisebb megszakításokkal egészen december 8-ig. A korabeli feljegyzések szerint a könnyezés utolsó napján olyan hideg volt, hogy a kehelyben a bor és a víz megfagyott, de Mária könnyei ekkor is bőségesen hullottak.

1696. december 8-án jelent meg Pócson kíséretével a Tisza vidékre vezényelt császári seregek főparancsnoka, gróf Corbelli tábornok. Megvizsgálta a táblakép épségét, s a lefolyó könnyeket egy kendővel maga szárította fel. A vizsgálatot másokkal is elvégeztette 300 ember jelenlétében, akik között lutheránusok és kálvinisták is voltak. Az egyházi vizsgálatot Fenessy György egri püspök rendelte el. Az 1696. december 26-án megkezdett tanúkihallgatások jegyzőkönyvei 36 katolikus és protestáns tanú egyértelmű vallomását tartalmazzák a könnyezés hitelességéről. Corbelli tábornok sajátkezű nyilatkozatot küldött az egri püspöknek, a császárnak pedig jelentésében számolt be a könnyezés csodájáról. A kihallgatások jegyzőkönyveinek eredeti példányai a bécsi Szent István-dóm levéltárában voltak, ma a Budapesti Egyetemi Könyvtár Hevenesi-gyűjteményében őrzik őket.

Fenessy György egri püspök engedélyezte a tanúvallomások jegyzőkönyveinek közzétételét, kijelentve, hogy Pócs görögkatolikus temploma Mária csodás könnyezésének színhelye volt.

Az esemény híre az akkori viszonyok között is gyorsan terjedt, s hamarosan eljutott Bécsbe. I. Lipót osztrák császár és magyar király a történtek alapján - és felesége, Eleonóra császárné kívánságára - elrendelte, hogy a könnyező képet szállítsák a császári városba.

A képet a könnyezés után állandó katonai őrizet alatt tartották a pócsi fatemplomban. A helyiek mindenképpen meg akarták akadályozni a kép elvitelét, de a császári döntés végrehajtói ellen semmit nem tudtak tenni. A kegyképet 1697. március 1-jén 150 lovas katona sortüze mellett levették az ikonosztázionról. Július 4-én érkezett meg a kegykép Bécsbe, körmenetekkel vitték egyik virágdíszbe öltözött templomból a másikba. Közben Európa keresztény népeinek hadserege Savoyai Jenő herceg vezetésével török elleni ütközetre készült. A kegyképnek a Szent István vértanúról elnevezett dómba történő végleges elhelyezése napján, 1697. szeptember 11-én Jenő herceg Zentánál döntő vereséget mért a törökökre. Lipót császár 1701-ben Pócsnak adott bullájában maga is tanúsítja, hogy 1697-ben Európa keresztény népeit a pócsi Mária csodatevő erejébe vetett hit késztette imára, és a bécsiek ennek tulajdonították a győzelmet.

Az eredeti pócsi könnyező kegykép a bécsi Stephansdom déli oldalhajójának XVI. századi márványbaldachinja alatt, művészi oltáron kapott méltó elhelyezést, ahol azóta is nagy tisztelettel őrzik. A gyertyák és mécsesek százai égnek állandóan a kép előtt.

II. Rákóczi Ferenc 1703-ban 100 pontba foglalta össze a nemzetünket ért fájó jogtalanságokat . A kéziratot az egri káptalani levéltár őrzi. Ennek 90. pontjában sérelmezi a pócsi kegykép Bécsbe szállítását és vissza nem hozatalát.

A pócsi fatemplomban a Mária-ikon helye évekig állt üresen.

Már a kép Bécsbe szállításakor, útközben is számos másolat készült a csodás képről, nem is tudni hány darab, mert nemcsak templomok, hanem magánszemélyek is hozzájuthattak. Hazánkban - többek között - Egerben, Budapesten, Esztergomban (a Bakócz-kápolnában) őriznek egy-egy másolatot. Ausztriában egyébként hét templom birtokol egy-egy képet. Németországban és Svájcban is van néhány másolat. Egy ilyen másolat került az eredeti kép helyére Máriapócson is. A mostani kép eredetéről kétféle változat is szól:

Az egyik szerint még a kép Bécsbe való átszállításakor készítettek egy másolatot a Kassa melletti Bárcán, a jezsuiták kolostorában. Festőjét nem ismerjük.

A másik változat szerint a pócsi görögkatolikus paróchus a császárhoz intézett beadványában a kép visszaadását kérelmezte. Az uralkodó ezt rossz néven véve, az egri püspökhöz intézett leiratában ígéri, hogy az eredeti képről másolatot készíttet, s azt a pócsi görögkatolikus templomnak ajándékozza. A kegykép másolata Telekessy István egri püspök intézkedésére készült el, s ez került a pócsi templomba.

Sem az eredeti kép, sem a róla készült másolatok a továbbaikban nem könnyeztek, kivéve azt, amelyiket Pócsra visszavittek. 1715. augusztus 1-jén Papp Mihály fiatal paróchus a reggeli istentiszteletet végezte, amikor Molnár János kántor észrevette a kép könnyezését. A csodás jelenség hírét futár vitte Kállóba, Bizánczy György helynökhöz. Az augusztus 1-jén, 2-án és 5-én több órán át tartó könnyezést sok százan látták. A könnyezést követő napokban Erdődy Gábor Antal egri püspök hivatalosan kivizsgáltatta az eseményt. A szemtanúk vallomásának jegyzőkönyve kétséget kizáróan bizonyítja a könnyezés valódiságát.

A máriapócsi kegyhely újabb nevezetes eseménye, a kegykép harmadik könnyezése 1905. december 3-án kezdődött. P. Gávris Kelemen szerzetes atya - a kegykép őre - zarándokokat vezetett a templomba. Amikor a kép foglalatát kinyitotta észrevette, hogy a Szűzanya arca a szokottnál sötétebb, jobb szeméből könnycsatorna húzódik le az arcon, ami egy könnycseppben végződik. A könnyezés december 19-ig folyamatosan tartott, majd december utolsó két napján is, összesen 18 napig. A könnyezés tényét egyházi és világi vegyesbizottság ellenőrizte, s megállapította a könnyezés valódiságát. A könnyeket felfogó selyemkendőt kicsiny foglalatban a templom falára függesztették, ma is ott található a kegykép alatt.

A kegytemplom

A jelenlegi díszes barokk templom elődje egy egyszerű kis fatemplomocska volt. A Pócsra zarándokoló hívek egyre nagyobb száma szükségessé tette a kis fatemplom helyén egy nagyobb templom építését.

Még a mostani kegykép könnyezése előtt, 1701-ben Mészáros Mátyás pócsi lakos engedélyt kapott I. Lipót császártól, hogy a birodalom területén adományokat gyűjthessen a pócsi templom felépítésére, mivel ezt a pócsi hívek a maguk erejéből nem tehették meg. A császár a török felett Zentánál aratott fényes győzelmét (1697) a pócsi Mária közbenjárásának tulajdonította, s ezért hálából igen melegen ajánlotta az adományokat gyűjtő Mészáros Mátyást minden illetékes hatóság figyelmébe. Az akkori, üresen álló munkácsi püspöki szék püspöki helynöke Hodermárszky János József pedig a későbbi VI. Károly császártól kérte a templomépítés engedélyezését, és egyben a görög szertartású bazilita szerzetesek Pócson való letelepedését, hogy a nagyszámú zarándoksereget lelkileg elláthassák. A császár a kérelmet véleményezésre elküldte Telekessy egri római katolikus püspöknek, aki nem nagyon pártfogolta az ügyet, mert Pócsra ferences barátokat akart telepíteni. Végülis a baziliták telepedtek le Pócson. A templom építését Bizánczy Gennadius György kezdte meg saját megtakarított pénzéből. ő munkácsi apostoli vikárius volt, s a bazilita szerzetesek fő elöljárója. Olsavszky István Simeon és Blazsovszky György Gábor felújították a már omladozásnak indult falakat. Utána Olsavszky Mihály Mánuel püspök folytatta a templomépítést, és elkezdte a mai kolostor építését is. A munka két éven át zavartalanul folyt, amikor Egerből panasszal fordultak a királyhoz, és kérték az építkezés megszüntetését. A kényszerű szünet után azonban sikerült a munkálatokat folytatni és 1756-ban befejezni. A két torony azonban csak 1856-ban készülhetett el.

A templom berendezése hosszú ideig tartott. Az igen díszes képállvány, ikonosztázion 1785-88 között épült. Ennek képei azonban 1896-ban újakra lettek cserélve. A szentélyben a 18. században épült meg a főoltár, amelynek márványtömbje gróf Forgách Pál ajándéka. Az ekkor készült nagyon szép baldachint sajnos lebontották. Szép barokk alkotás a két mellékoltár és a szószék.

Hálásan emlékezünk meg a templom nagy jótevőjéről, Károlyi Ferenc grófról, aki nagy összeggel járult hozzá az építkezés teljes befejezéséhez és egész pócsi birtokát, közel 1.000 holdnyi földet a templomnak ajándékozta.

1943-ban kezdték meg a pécsi ferencesek az új kegyoltár kialakítását. A kegykép ugyanis az ikonosztáz királyi ajtaja fölött volt, s a kép megcsókolása - az értetés a nagy tömeg miatt igen nehéz feladat volt. Ezért az északi mellékhajóban lévő mellékoltárt át alakították úgy, hogy a kegykép, amely erre az oltárra került, a falba vágott két új ajtón kívülről, a templomudvarról is megközelíthető legyen.

A templom művészi képekkel való kifestését két festőművész, Boksay József és Petrasovszky Emmánuel végezte. A templom teljes, külső-belső felújítása után a megáldásra és a kegykép áthelyezésére 1946. szeptember 8-án, az első könnyezés 250. évfordulóján került sor negyedmilliónyi zarándok jelenlétében. Két év múlva XII. Pius pápa a máriapócsi kegytemplomnak a "basilica minor" címet adományozta.

Máriapócs a történelmi Magyarországnak 300 éve egyik leghíresebb búcsújáróhelye. A kegyhelyet kisebb-nagyobb csoportokban az egész év folyamán látogatják, nagy búcsúja azonban háromszor szokott lenni: júliusban Szent Illés napján (július 20.), Nagyboldogasszony napján (augusztus 15.) és Kisboldogasszony napján (szeptember 8.).

A magyar görögkatolikusok 1987-ben a kisasszonynapi búcsúkor Máriapócson ünnepelték a Hajdúdorogi Egyházmegye fennállásának, 1999-ben pedig a Miskolci Apostoli Exarchátus fennállásának 75. évfordulóját.

Máriapócs történelmének kiemelkedő napja 1991. augusztus 18., amikor a Magyarországot meglátogató II. János Pál pápa bizánci szertartású Szent Liturgiát végzett magyar nyelven a kegykép előtt.

Ennek emlékére készítették el a bazilika új bronzkapuját.

2005-ben a kegyképet a budapesti Magyar Nemzeti Galériában megtisztították és restaurálták. December harmadikán Erdő Péter prímás a püspöki kar jelenlétében a képet újra megkoronázta a XVI. Benedek pápa által, Rómában megáldott arany glóriával .

Ekkor nyilvánították Máriapócsot Magyarország Nemzeti Szentélyévé.

2009 és 2010 folyamán a kegytemplom kívülről teljesen megújult, környezetét rendezték, belül padlófűtés és új padlózat készült, a berendezést teljesen a faliképeket részlegesen restaurálták.
Ünnepélyes fölszentelésére 2010. szeptember 11-én került sor számos görög és római katolikus püspök részvételével, az ünnep szónoka Christoph Schönborn, bécsi érsek volt.

Az ikon

Az eredeti kép mérete 50x70 cm, temperával jávorfára festve készült. Fél alakban ábrázolja Máriát, aki bal karján tartja a Kisdedet. Fejük körül díszes dicsfény található, arcuk mellett az "Isten Anyja" (MT QU) és "Jézus Krisztus" (IS CS) szövegek görög betűs rövidítése olvasható. Mária bíbor színű felsőruhát visel, fején és jobb vállán látható két csillag, a harmadikat a Gyermek takarja. Jobb kezével Fiára mutat. Jézus jobb kezét áldásra emeli, baljában háromágú, liliomszerű virágot tart. A nyakában görög keresztet visel. A kép felső sarkaiban egy-egy kerub látható.

A képet a második világháború után restaurálták, s akkor derült ki, hogy Papp István annak idején nem új deszkát használt a festéshez, hanem egy igen régi, megkopott bizánci ikont festett át.

Az első könnyezés idején a szomszédos Kálló római katolikus plébánosa egy tiszt haldokló gyermekét emelte a képhez. A gyermek megérintette a könnyező képet és meggyógyult. A boldog anya drágaköves nyakéket helyezett az ikon elé, és ezzel nyitotta meg évszázadokra a pócsi Istenszülőt hálásan tisztelők ma sem fogyatkozó sorát. Már az első könnyező képet is gazdag adományokkal ékesítették főúri családok, nemes emberek, de akadt a szegények között is, aki utolsó pénzecskéjét is a Szűz Anya lába elé rakta.

A most Máriapócson található másolatot is - amely kétszer könnyezett - hasonló ékességek veszik körül. A legértékesebbek a szúette mankók, görbe botok, a gyógyulás beszédes bizonyítékai, a hátrahagyott emléktárgyak, melyekhez egy-egy megmentett élet, visszakapott egészség, megújult ember hálája és köszönete kapcsolódik.

Van azonban muzeális érték is és igazi ezüst, arany ékszer a képen és a külön tablókban is. Nyakékek, karkötők, karikagyűrűk, aranyláncok és fülbevalók díszítik a képet. Ezt régebben szeggel rakták fel és megrongálták vele a kép fatábláját, majd kartonra terített fehér anyagra aggatták az ékszereket. Az ikont 2005-ben restaurálták lekerült róla ez a "öltözet" amely majd az egész képet eltakarta. Ma már eredeti formájában látható, bár sokan nehezen fedezik fel a barokk pompájú templom szemet kápráztató berendezésében a szerény méretű táblaképet. A templomban imádkozók tekintete azonban hamar útbaigazít.

A pócsi Szűzanya életünkben

A kegyoltár melletti falakon nagy üvegtárolókban őrzik azokat a fogadalmi ajándékokat, melyeket a hívek hálából ajánlottak az Istenszülőnek. Botok és mankók beszélnek az itt végbement gyógyulásokról, sőt a szószék melletti falon egy pár bilincs látható. Ennek ez a története:

A múlt század közepe táján gyilkosság történt a szomszéd községben, Gyulajban. A szerencsétlen körülmények és a hátrahagyott nyomok mind arra utaltak, hogy egy bizonyos ottani ember követte el a gyilkosságot, aki egyébként teljesen ártatlan volt. A kállai törvényszék végül is halálra ítélte ezt az embert. Utolsó kívánsága az volt, hogy még egyszer elmehessen Pócsra imádkozni. Megfelelő őrizettel el is vitték, s amikor belépett a templomba, a bilincsek lehullottak róla. Ez bizonyította ártatlanságát, s ez mentette meg az életét.

Különös történetük van a pócsi méheknek is. Szintén a múlt században történt, hogy egy bizonyos kállai férfi, Bangó András sokat szenvedett a lábát sújtó köszvénybántalmak miatt. Mankó nélkül járni sem tudott már. Szomszédjának bíztatására aztán egy szép napon szekérre ült, s elment Pócsra, hátha ő is gyógyulást talál. Útközben azon töprengett, hogy ha netán meggyógyulna, ugyan mit is adna hálából a templomnak? Mivel nagy méhész volt elhatározta, hogy gyógyulása esetén egy család méhet ajándékoz a templomnak. A templomba érve imádkozott, s érezte, hogy már nem fáj a lába. Megpróbált ráállni, s miután ez is sikerült, örömében, hogy meggyógyult, már gyalog ment haza. Hazafelé azonban eszébe jutott, ugyan mit is kezdenének Pócson a templomban egy kas méhhel, s addig győzködte magát, míg elhatározta jobb, ha a méhek otthon maradnak. Hazaérve első dolga volt megnézni a méheket. Igencsak meglepődött, amikor meglátta, hogy az elígért méhek kirepülnek a kasból, s mintha csak tudták volna hol van az új gazdájuk, egyenesen Pócsnak vették az irányt. 1834-ben földrengés volt a környéken, s ekkor a templom északi és déli oldalhajójának a falán nagy repedés támadt. Nos, a méhek az északi oldalon lévő repedésbe szálltak be, s azóta is ott élnek anélkül, hogy bármilyen gondozásban részesülnének. Ősszel hamarabb húzódnak vissza, tavasszal később kezdik a munkát mint a többi méh, valószínűleg a hideg falak miatt.

Figyelemreméltó, hogy a déli, melegebb falon is megvolt ugyanaz a földrengés okozta repedés, mégis az északi falban vettek lakást, pedig a méhek a melegebb helyet szeretik. A kegykép a templom északi hajójának falán van.

De Máriapócsnak nem ezekben a szenzációs eseményekben van a jelentősége. Talán II. Rákóczi Ferenc érzett rá helyesen, amint levelében 1696. december 3-án az egri püspöknek a következőket írja: ....bizonyára az én bűneim is sok másokéval oka a Szűz Mária könnyezésének.. Aztán tovább: talán a jövendő bajok elkövetkeztét siratja a Kép Pócson. Esdenünk kell az isteni Kegyességet az veszedelmek eltávolításáért és az Irgalom elnyeréséért..

Évszázadok óta betölti a kép hivatását, hogy a búcsúkra érkező megfáradt, fájdalommal megterhelt, szívében sok szomorúságot hordozó embereket megvigasztalja. Hányan futottak már ide oltalmat kérve anyai palástja alá? Hadak kegyetlenkedései, járványok pusztításai, kíméletlen szegénység, sajgó testi bajok, mélybe hasító lelki fájdalmak miatt. Mit nem hoztak már eléd sebzett gyermekeid? Az emberek vétkei és azok nyomán járó bajok, miknek súlya alatt a nép jajt kiált, könnyeket csaltak a jóságos Anya szemébe. Szánalom, részvét látszott az elszomorodó Kép arcán, de a kristálytisztán ragyogó könnyek a részvéten túl a megtisztulás reményének fényét is felgyújtották a hívek szívében. Az isteni kegyelem hírnökei voltak azok. Pillantása gyógyít, könnyei új reményt ébresztenek. A vigasztalás szentélye lett e hajlék, a pócsi kegytemplom.

A kegykép másik hivatása volt, hogy a hitre vigyázzon, óvja gyermekeit a vallási eltévelyedésektől. A hitetlenség évtizedeiben az Istenszülő hívott össze, hogy Fiát imádva, a közösségben megerősödve legyen erőnk a megpróbáltatásokban. Aki kívánkozott a Könnyező Szűz Anyához, egy sem veszett el, mert azok a könnyek nem hullhattak hiába.

Az első világháború előtt nemcsak a monarchia területéről, hanem Ukrajnából, Romániából és sok más országból is jöttek ide zarándokok, túlnyomórészt gyalogosan, legfeljebb egy-egy szekér hozta a búcsúsok után a betegeket.

Manapság csak a zarándoklat módja változott: Gyorsabb lett az út, többen jönnek, s messzebbről is elérhető a Pócsi Szűzanya. De a zarándokok ugyanazok: vigaszt, reményt, segítséget kérők, akiket a hála vagy a szükség hoz az Istenszülő oltalmához.

Összetartozásunk jelképe és forrása ez a hely. Az Istenszülő kedves hajléka, ahová mindannyiunkat összegyűjt . ruszinokat, románokat, szlovákokat, magyarokat, cigányokat, görög és római katolikusokat egyaránt.